Solymáron
szokásos praktika volt fiatal párok összeboronálása, a „kupüny”. Ilyenkor a
szülők összedugták a fejüket, és megbeszélték, ki mennyi földet, jószágot és
pénzt hoz a házasságba. Az ifjú pár érzelmeiről szó sem esett, meg se kérdezték
őket.
- Majd
egymáshoz szoknak, összerázódnak - szólt a verdikt.
- Velünk is
így történt, bennünket sem kérdeztek, mégis megvagyunk - mondták az öregek.
Róza éppen
betöltötte a 18. évét, és módos szülei Mocit, a tehetős parasztfiút szemelték
ki neki. A szombati írásos bálra a fiú meg is hívta Rózát. A lány az illendőség
kedvéért a nyitótáncot ezzel a
nyakigláb, siheder képű, kicsit mamlasz Mocival táncolta, egyébként
Ferit várta. Az est folyamán a táncparkett szélén ülő, a frigyet kiagyaló két kerítőnő
többször is küldte Mocit, hogy kérje fel újra a lányt, de ez valahogy sose
sikerült neki. Amikor a fiú a lányok felé indult a barátnői figyelmeztették.
- Jön, gugolj
le! – és szoknyájuk mögé rejtették - Mi a bajod vele? Az egyik leggazdagabb
parasztfiú a faluban. Úgy élhetnél, wie á Gräfin, mint egy grófnő.
- Istállószaga
van, mulya, és táncolni sem tud, úgy ugra-bugrál, mint egy bakkecske.
- Most viszont
jön az olajszagú! – szóltak Rózának a lányok. Azonnal tudta, hogy a gépszerelő Feriről van
szó. Felegyenesedett, megigazította a rakottszoknyáját, és széles mosollyal
fogadta a jóképű, barnabőrű fiatalembert.
A tánc végén a
fiú visszakísérte Rózát a lányokhoz.
- Na, a Ferinek
milyen szaga van? – csipkelődtek a lányok.
- Mint a Kölnisch
Wassernak – válaszolta szerelmes tekintettel Róza.
Szegény Mocinak
nem volt esélye. Róza és Feri ezen a bálon elszakíthatatlanok voltak.
Róza nagy
dilemmában volt. Tudta, hogy jövő vasárnap megkérik a kezét. Egy porcikája sem
kívánta ezt a házasságot. Merész ötlettel ezt súgta a bál végén Feri fülébe:
- Kedden szép
ruhában menj dolgozni, és a négyes vonattal gyere haza, a Rodhausnál
(tanácsháza) várlak.
- Mi volt a
bálban? – érdeklődött Róza apja, ahogy hazaértek.
- Mindenki
táncolt, énekeltünk, semmi különös – válaszolta Róza.
- Koanix
ausekiveindliche? I hob ollez kszéng. Semmi különös? Mindent láttam. Megtiltjuk,
hogy ezzel a gépes munkással járj! – pörölt az anyja.
A következő vasárnap
Rózáék ünnepi díszbe öltöztek. Méltóképpen akarták fogadni a kérőt és szüleit.
A fédri Stummba, a tiszta szobába invitálták őket. Volt az asztalon Poherei,
Wein, Himbeersoft und Kirschlikör, sütemény, bor, málnaszörp és
cseresznyelikör. Moci apja megköszörülte a torkát, és ünnepélyesen megkérte fia
számára Róza kezét.
- I stimm zu,
beleegyezem – mondta széles mosollyal az öreg Strack.
Kíváncsian néztek
a lányra, mondjon ő is valamit! Róza minden bátorságát összeszedve megszólalt:
- I pin sche
verheired! Én már házas vagyok! Gárdai Ferencné a nevem, kedden négykor összeházasodtunk
Ferivel.
A döbbent
csendet anyja ordítása szakította meg:
- Woooozzz? Szau
á Schaund! Micsodaaaaa? Ilyen szégyent!
- Te Schlog
trifft mich, gutaütést kapok – bömbölte az apja. – Soha többé ne lássalak,
takarodj a házamból! – és az ajtó felé mutatott.
Róza az apjára nézett, kifordult a szobából és
csendben becsukta az ajtót. Kifelé menet a kiskertnél megállt egy pillanatra.
Szedett egy csokrot az éppen nyíló tűzpiros pünkösdirózsából, hogy mégse üres
kézzel hagyja el végleg a szülői házat.
Róza néni és Feri bácsi 60 évig éltek boldog házasságban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése