Hellebrandt nagyszüleim
1905-ben házasodtak. Ők voltak Solymáron a hetedik rózsapár. Karácsonyi Guidó,
Solymár, Pilisszentiván és Pilisvörösvár földesura (1882-1914 között) a
„nemesség kötelez” elve alapján sok nagyszerű felajánlást tett. 1882-ben Rudolf
trónörökös első házassági évfordulója alkalmából megalapította a Rózsalány
díjat. Rózsalány, jó magaviseletű, a magyar nyelvben jártas, római katolikus,
17-19 éves, szegénysorú hajadon lehetett. A díjra a községi elöljáróság
terjeszthetett fel jelölteket. A rózsapár az esküvő napján 2000 koronát kapott
hozományul.
Nagyszüleim e
díjból két hold földet tudtak venni, továbbá az Ady Endre és Petőfi Sándor utca
sarkán álló telket. Erre hamarosan szoba-konyhás házat húztak, présházzal,
istállóval és pincével. A ház mögé a nyugati oldalra öt mezei juharfát ültettek,
ahogy nagyanyám mondta, „um taz Haus zu schützen”, hogy védjék a házat.
Az ötből három juharfa
a mai napig dacol az idővel. A tavaszi gallyazásokkor és az építkezésekkor a
fák védelmében úgy a nagymama, mint anyukám és később én is, vérremenő vitákat
folytattunk a férfiakkal.
- Ha nem lehet a
fákat kivágni, hova építsük az istállót? – kérdezte nagypapa.
- Ha nem lehet a fákat kivágni, hol legyen a
kerítés, a kapu? – kérdezte apukám.
- Hova építsük a garázst?
– tette fel a kérdést a bátyám.
Családi ok
folytán a telek egy része eladásra került. A fiatal házaspár nekilátott az
építkezésnek és a kertrendezésnek. Julika, a fiatalasszony semmit nem tudott a
fák történetéről, mégis eltökélten védte őket.
- Hol legyen a garázs?-
kérdezte a férje.
- Bánom is én,
hogy oldod meg – válaszolták az asszonyok a fakivágást fontolgató férjüknek -, de
a fák maradnak!
Néhány éve egy
neves természetgyógyász vendégeskedett nálunk. A kertben sétáltunk, és nekidőlt
az egyik juharfa törzsének. Hosszú percekig némán, magába szállva állt ott,
majd megszólalt:
- Ennek a fának ritka
jó a kisugárzása!
Mi, asszonyok,
ezt az érzést az eltelt 115 évben így soha nem fogalmaztuk meg, de az biztosan
tudtuk, hogy a fák maradnak.
Juharfáink