Milbich Márton
szabó volt. A katonaélet olyan távol állt tőle, mint Makótól Jeruzsálem. Az
Erdő utcai svábház egyik szobájában lakott feleségével és 4 éves fiával, a
másikban volt a szabóműhely, ahonnan csak vasár- és ünnepnapokon mozdult ki,
akkor is csak a nagymisére ment. A legfrissebb
híreket és pletykákat a kuncsaftok házhoz hozták neki. Nem kocsmázott,
mértéktartó, halk szavú ember volt. 1943-ban őt is behívták katonának, és rövid
kiképzés után az egész századot a frontra irányították. 1946. április 18-án még
hadifogságban volt Szibériában, amikor az itthon maradt családját Németországba
kitelepítették.
1948-ban került haza. A Keleti pályaudvaron egyik nagybátyja várta, aki szűkszavúan közölte vele, hogy „elvitték őket”. Később megtudta, hogy azon felül, hogy a feleségét és a kisfiát, a szüleit és a testvéreit kitelepítették, még a házukat is egy Felvidékről Magyarországra telepített családnak adták. A nagybácsi azzal vigasztalta a magára maradt fiatalembert, hogy ez a sorscsapás nemcsak neki jutott osztályrészül, a hazajövő legtöbb katonát is ugyanilyen hír várta.
- Mit tegyek? Woz szur i moche? Mit tegyek? -
kérdezgette Matti a nagybácsit.
- Volt, aki a frontról hazajőve a családja
után ment Németországba. És voltak olyan kitelepített asszonyok, akik Németországban
tudták meg, hogy a férjük hazajött a fogságból, és visszaszöktek Magyarországra
- magyarázta a nagybácsi.
- Lehet, hogy visszajönne a feleségem, ha
megírnám, hogy itthon vagyok?
- Rátermett asszony a feleséged, próbáld
meg!
Matti felesége a
Heidenheim melletti kis faluba Gerstättenbe került. Amikor megtudta, hogy a férje Solymáron van,
nem lehetett tovább tartóztatni. Elhatározta, hogy kerül amibe kerül,
visszaszökik a fiával. De hogyan? Kézen-közön forgott egy leírás, melyet a már korábban
hazatérők készíthettek. Ennek alapján indultak el, végig ez vezette őket. Csodával
határos módon ez az útleírás mind a mai napig megmaradt. A Milbich család jóvoltából
nemrég került ez a megsárgult levél a Svábházba.
Első lépésben vonattal
vagy autóbusszal kellett eljutni Heidenheimből
Münchenbe. A leírás így indul: München-Freilassing-Berchtesgaden. Ekkor kezdődtek
az izgalmak: gyalog kellett a hegyeken keresztül átmenni a német-osztrák
határon, majd Halleintől Grazig közel 200 kilométeres út állt előttük,
bizonytalan közlekedéssel, többnyire szintén gyalog. Az éjszakát az erdőben
vagy útszéli tanyák istállóiban töltötték.
Az eredeti szövegből idézünk,
megtartva a helyesírási hibákat:
„Grazon megérdeklődni honnét megy az autóbusz irány Fürstenfeld
felé, ha pedig nem tudják megérdeklődni akkor vonattal kell menni Feringen át
Fürstenfeldre, Grazon meg lehet érdeklődni a Stadtkellerben a forint véget.
Fürstenfeld vigyázni mert határ város onnét irány Königsdorf Heiligen Kreuz,
Máriaújfalu, Szombathely, Budapest.“
Alig hihető, de 3 hét alatt hazaérkeztek. S hogy az öröm
teljes legyen, néhány év múlva még a házukat is sikerült visszavásárolni a
betelepítettektől.
Néhányan azt tervezzük, hogy a leírás alapján megtesszük ezt
az utat. Kit érdekelne egy „solymári Camino“?
A részletes útvonal az alábbi linken tanulmányozható (a
leírás szerinti meghatározott pontok alapján megközelítően rekonstruált
útvonal):
https://drive.google.com/open?id=1LsCHq3NRbWoSHJEJDFvX5UUHbSdBWJ_L&usp=sharing
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése