A Ruszki

1944 vége felé világos volt, hogy a Vörös Hadsereg nem fogja elkerülni a mi falunkat sem. Újév első napján, a nagymisén besietett egy férfi a templomba, és a pap fülébe súgta:
-Ti Russen szan to. Itt vannak az oroszok.

A hófedte Kopaszhegy lankáin sok mozgó apró fekete pontot láttak, orosz katonák ereszkedtek le a faluba. A plébános utasítására a hívek azonnal hazasiettek. Ki ahova tudta, padlásra, pincébe, verembe elrejtette a gabonát, a bort, a disznóvágásból megmaradt húst, zsírt és kolbászt. A környéken ugyanis már híre járt, hogy  az oroszok „zabrálnak”, vagyis begyűjtik az élelmiszert, a meleg takarókat, elhajtják az állatokat, és nagy érdeklődést mutatnak az értéktárgyak, különösen az órák iránt. Az alkoholt sem vetik meg, ahol nem találják meg a bort vagy a pálinkát, megisszák a férfiak borotvavizét és az asszonyok kölnijét. Annak is híre járt, hogy összefogdossák a fiatal lányokat.

A Szent Imre herceg utcában élő fiatal családokat a Jóisten gazdagon megáldotta gyerekekkel. Két-három eladósorban levő lány minden családban akadt. Az aggódó anyák összedugták fejüket, hova azzal a tizenöt-húsz hajadonnal? A legalkalmasabbnak Mári néniék pincéjét találták. A szatócsbolt alatti tágas, zegzugos pincének olyan járata is volt, amit csak a család ismert.
Strózsákot, dunyhát, meleg ruhákat, élelmiszert, vizet cipeltek le a pincébe. Miután a lányokat elhelyezték, a férfiak befalazták a bejáratot, a téglákat hamuval kenték össze, és még egy nagy boroshordót is görgettek elé.

Esteledett már, amikor a mit sem sejtő Follath gazda lovasszánja befordult az udvarukra. Vendégségben jártak a szomszéd faluban.
- Itt vannak a ruszkik! – rohantak át a szomszédok, és segítettek menteni a menthetőt, de Mári néniék lezárt pincéjébe már nem tudták levinni a lányokat. Az anyjuk mindkettőjükre öregasszonyoknak való szoknyát, kendőt adott, és még az arcukat is bekente korommal. Így feküdtek be a az ágyba.

Egyszerre orosz katonák dörömböltek a gazda ajtaján.
- Kinyitni! Ggye nyemci? – vannak itt németek?
Koszlatt ruhájú, áporodott szagú katonák álltak az ajtóban. Follath gazda előkapta a konyhaszekrényből a pálinkásüveget, és minden katonának töltött.
- Schnopsz, ocseny harasó! – nyújtotta a katonák felé. A katonák elmosolyodtak, de az egyik hirtelen ráfogta a gépfegyverét.
- Kusaj! Idd ki! – féltek, hogy megmérgezi őket.
A gazda szájához emelte az üveget, és embereset kortyolt belőle. A katonák megenyhültek, ittak. Ezután kezték szemrevételezni a házat. Feltépték a szekrényeket, a komód fiókjaiban levő ünnepi ruhákat a földre hányták, berúgták a spájz ajtaját. Lerántották az ágyban fekvő „öregasszonyokról” a dunyhát, és már lökdösték is őket kifelé.
Az udvaron a felesége  a hóban térdepelve könyörgött a katonáknak, hogy őt vigyék el, ne a lányait.
- Nyet babuska, gyevuski! Nem kell öregasszony, lányok kellenek.
Az apa a kapuhoz rohant, hogy elállja a katonák útját. Az egyik orosz ráfogta a fegyvert, és nagyot taszított rajta. Arccal a hóba esett. Hosszú percekig rázta a zokogás.

Az oroszok hajnalban továbbvonultak. Mári néniék pincéjét is kibontották, a lányok hazamentek, fellélegzett a falu. Csak Follathéknál lett nagy csend. És az egyik lánynak kilenc hónapra kisfia született.
A férfiak a kocsmában vigasztalni próbálták Follathot.
- Nem is lehet olyan rossz népség ez az orosz, ha a messzi Szibériából ideáig elgyalogoltak. Csak az a gond, hogy ki fog tudni majd beszélni azzal az orosz gyerekkel? - még ugratták is egy kicsit. Értette ő a cimborák szándékát, de többet nem ment a kocsmába.

A Follath lányt néhány év múlva elvitte a rák, a kisfiút a nagyszülők nevelték fel. Halk szavú, befelé forduló, csendes fiatalember volt, kerülte az embereket. A háta mögött mindenki úgy hívta: „a Ruszki”. Nem lettek barátai. Napestig szorgalmasan dolgozott a nagyapjával a gazdaságban.

Egyik húsvét hétfőn a locsoló legények jókedvűen, dalolva járták a lányos házakat. A Follath fiú megrakott szekerével haladt el mellettük.
-  Nézd a hülye Ruszkit, ilyenkor is csak dolgozik, mint a barom! – mutatott a szekér után az egyik részeg legény.
- Hóha, Laci hóóóó! – állította meg a szekeret a Ruszki. Leugrott a bakról, határozott léptekkel odament a részeg fiatalemberhez, mélyen a szemébe nézett, penge villant és már folyt a vér. A legény hanyatt vágódott.
A Ruszki visszament a szekérhez, bedobta a lovak közé a gyeplőt.
-Looos Laci! – üvöltött a lónak. A szekér megindult, ő pedig az ellenkező irányba az erdő felé vette útját. Soha többé nem látták a faluban.