Nagymamának öt
gyereke volt, egy lány és négy fiú. Minden alkalommal, amikor egyik fia
házasodni készült, a nagymama beutazott Budapestre. Az esküvőre dukált egy új
öltöny, melyet mindig a Koronaherczeg
(ma Petőfi Sándor) utcai „posztókirálynál”,
a Brammer textilkereskedésben vásárolt meg. A Brammer posztóból készült ruha,
bár nagyon drága volt, de egy életre szólt.
A fiúk ebben házasodtak, és ebben temették el őket.
- Guten Tag, Frau
Hellebrandt! Wer ist an der Reihe? – így szólította meg Brammer úr, a
tulajdonos, amikor 1938 tavaszán nagyanyám beállított hozzá. Emlékezett rá, mert
két évvel korábban ugyanitt vásárolt Mihály fiának egy öltönyrevalót. Ki házasodik?
- Unser Steiwü
heired im Mai – válaszolta nagymama, miszerint István házasodik májusban. - És
van még két fiam!
- Vosz makht mir
zejer cufridn – örvendezett a kereskedő. A „handlé” jiddisül, a mama solymári svábul
beszélt, és remekül megértették egymást.
A vásárlás után a
mama így búcsúzott:
- Itzt kéri zem
Gerbeaud, tuat tring i á kudn, stoagn Kaffee! - most elmegyek a Zserbóba, és
iszom egy jó erős kávét.
A Vörösmarthy
téri híres Gerbeaud cukrászdában az ország legnagyobb tükrei csillogtak.
A falak bársonnyal borítva, az ablakokon nehéz brokát függönyök, kínai vázákban
délszaki növények, mindenütt ónix-márvány asztalok. Az asztalok mellett elegáns
dámák cseverésztek, kifogástalan ruhájú pincérek szolgáltak ki. Nagymama, hátán
a batyujával, nem nagyon illett ebbe a környezetbe.
Volt a zserbónak egy
részlege, ahol kerek, magas márványasztaloknál állva is lehetett kávét inni és
süteményt fogyasztani.
- Kisasszony,
kérem egy Kaffee, de jó erőset! Porrafaló is adok! – ez volt a rendelés. A
márványasztalnál álló svábruhás, apró termetű, nevető szemű
nagymamám kortyonként, élvezettel itta a legelőkelőbb cukrászda
legfinomabb kávéját. Kérges tenyerében majd összeroppant a finom porceláncsésze,
miközben a csésze fülét fogva úriasan eltartotta a kisujját.
A mama életének ez
volt a fénypontja.
Hellebrandt nagymama 1950-ben
Séne gsicht... :)
VálaszTörlés