Ha ez a csajka mesélni tudna!

Mihály éppen betöltötte a 18. életévét, amikor behívták katonának. A háborút megúszta, de a hadifogságot nem. A foglyok összeírását irányító tiszt megkérdezte:

- Beruf? Foglalkozás?

- Pauer, paraszt – válaszolta ő svábul.

- Maurer, kőműves – értette félre a tiszt, és a jobb oldalon sorakozó foglyok csoportja felé parancsolta. Nem mert a tiszttel ellenkezni, ha Maurert értett, hát legyen Maurer.

Később tudta csak meg, ha a tiszt nem érti félre, akkor a másik csoportba kerül, és Szibériába viszik. Így viszont a Krím-félszigetre került a 299. számú hadifogolytáborba, Feodoszijába. Életében először meglátta a tengert.

A munkatábor a város határában volt, több ezer hadifoglyot zsúfoltak össze a szűk barakkokba. Az első nap mindenki kapott egy szürke munkaruhát, egy takarót, egy alumínium tálat és hozzá egy füles bádogpoharat, vagyis egy csajkát.

Hajnaltól késő estig a lebombázott kikötőt építették újra. 15-20 fős brigádokban dolgoztak. 

A csapatukban volt kőműves, ács, asztalos és egy kovácsmester is. Az első napokban kiderült, hogy a fiatalember a kőműves mesterséghez még csak nem is konyít. Társai megsajnálták a siheder képű, vézna fiút, és olyan munkát adtak neki, amihez nem kellett szakképesítés. Ő hálából egy szóra ugrott, a kőművesek keze alá dolgozott, adogatta a téglát, és keverte a maltert.

Az ebéd volt az egyhangú napok fénypontja. A konyhás belecsapta az odatartott csajkába a silány ételt, aminek az alján volt egy kis gríz és néhanapján egy kis húsdarab is. Az ebéd végeztével mindenki visszacsatolta a csajkát a derekára és nagyon vigyázott rá, mert az elvesztése éhezést jelentett volna. 

Az építőanyagot szekéren szállították, ló híján a termetes kovácsmester húzta a rakományt. Néhány hét elteltével észrevették, hogy a kovács egyre gyengébb. Gondterhelten tanácskoztak, mi lesz, ha kiesik a munkából? A brigádban nincs több ilyen izmos legény, aki a szekérhúzás nehéz munkáját el tudná végezni. Ha nem teljesítik a normát, megbüntetik az egész brigádot, ami ételelvonást jelentett.

- Kevés neki az „abrak”! – mondta egy este az ács.

Ettől kezdve néhány hétig, amig a társuk erőre nem kapott, az ebéd végén mindenki hagyott a csajka alján az étel sűrűjéből. Amikor az őrök nem figyeltek, összeöntötték, és a kovácsnak adták. „Gyí te paci, gyí te ló, a mi lovunk a Ferkó” – mondták Tóth Ferenc 574. számú hadigfogolynak viccelődve.

Csodával határos módon, a kemény fizikai igénybevétel és éhezés ellenére, az ő brigádjukból négy év hadifogság után mindenki hazakerült.

Mihály, leghűségesebb társát a csajkáját magával hozta.

Mihály csajkája