A gyerek színjátszók, azaz a KisKompanei tagjai a nyári
táborban minden nap énekelnek egy órát. Solymári
népdalokból, hála Kelemen Istvánné Hansághy Margit (Gréti néni) zenepedagógusnak,
hatalmas választék van. Ezen kívül magyar népdalokat is énekelünk. Nap
mint nap megéljük, hogy mennyire felszabadultan és szívesen énekelnek a
gyerekek. A kreatív feladatokat különösen szeretik: ugyanazt a dalt reppelve,
szegedi tájszólásban, cigány ritmusban vagy az operákhoz hasonló
énektechnikával adják elő. Bátran használják a dobokat, csengettyűket,
csörgőket, élvezik a közös zenélést, nevet és csillog a szemük.
Majd amikor kamaszodnak, elmúlik a lelkesedés, jönnek a
kifogások: nincs hallásom, kappan hangom van, hamisan énekelek, nincs
ritmusérzékem – mondják, és elhal a dal.
Amikor Gréti néni fiatal pedagógusként 1941-ben Solymárra érkezett,
felfigyelt a számára eddig ismeretlen tájszólásra, a sváb nyelvre. Akkori
osztályaiba népviseletben jártak a kislányok. Zengő énekhangjuk elbűvölte a
tanárnőt. A dalokat, amelyeket nagyszüleiktől,
szüleiktől örököltek, emlékezetből, teljes szívvel és tisztán énekelték. Mivel
az éneklés része volt napjaiknak, így fiatalon, hallás után tanulták meg őket. Énekeltek toll- és kukoricafosztáskor, szövéskor, varráskor, a bálokon
és a vasár- és ünnepnapi délutáni utcai séták alkalmával is.
1994-ben jelent meg Gréti néni „Egy német nemzetiségi falu,
Solymár zenei kincsei“ című népdalgyűjteménye. Ennek a megközelítően 400 dalt
tartalmazó könyvnek az előszavában a következőket írja: „boldog vagyok, hogy
sikerült a solymári emberek értékes kulturális örökségét, a dalkincsüket
megőrizni“.
Néhány hónapja meglátogattam a 90 éves Rici nénit. Nehezen
mozog, fáj a lába, de az emlékezete tökéletes. Bölcs mondatai dolgos életének
esszenciái. Nemigen köti le már semmi. Tévét, rádiót nem néz, nem hallgat.
Olvasni se tud, mert fáj a szeme, telefonálni meg nem szeret. Nap közben
tesz-vesz, elmegy az idő. De jön az este!
- Mit tetszik este csinálni? – érdeklődöm. Énekelek! -
hallom a határozott választ.
- Mit csinál? – nem akarok hinni a fülemnek. Megismétli.
- Énekelek. Négy órakor beülök az ágyba, és nyolcig
énekelek. Ha szomorú vagyok, elmúlik a bánatom, ha jó a kedvem, néhány óra
elteltével még jobb lesz.
- Mit énekel? - érdeklődöm.
- Solymári sváb dalokat. Még nem számoltam meg, de kétszáz
éneket biztosan tudok fejből – mondja, és büszkén rám mosolyog.
A Rici nénitől hazafelé vezető úton elgondolkoztam, hogy
milyen szerencsések vagyunk mi, solymáriak, mennyi szép, helyi gyűjtésű dalunk
van! És a magyar népdalkincs is milyen gazdag! Azon is eltöprengtem, hogyha
nekem kellene az időt múlatni, hány éneket tudnék fejből? Sváb énekből talán
tizet? Magyar népdalból huszat? Bár a nyári tábor résztvevői már kamaszodnak,
mégis elhatároztam, hogy a várható fanyalgások ellenére idén is lesz a táborban
daloskönyv. Minden nap fogunk énekelni! Minden nap meg fogunk tanulni egy új
dalt, mert soha nem lehet tudni…
Kedves Hilda! Nagyon jó a leírás, gratulálok. Sajnálom, hogy a mi éneklésünk elmaradt, de még nem késő. Ha túl leszünk ezen a járványproblémán, újból napirendre kellene tűzni a fenőt éneklést. Üdv: Jóska
VálaszTörlés