2016. november 2., szerda

Közös színházlátogatás



Színház
 

 

 Elmúlik
 zenés, táncos, prózai összeállítás


2016. november 23. szerda, 19 óra

Művészetek Palotája



Csoportos színházlátogatást szervezünk, közös oda- és visszautazási lehetőséggel.
Jegyek 2800.-Ft és  3200.-Ft árban kaphatók.


 „Előbb csak örültünk, hogy véget ér a háború. Hazajönnek a férfiak, és újra megindul a rendes életünk. Minden úgy lesz, ahogy addig volt. Hát nem úgy lett. Néhány család menekült már a faluból, együtt a német katonákkal. Aki itt maradt, azt meg vitték az oroszok. Máshol hoztak székelyeket, mehettek a németek. Majd a szlovákoktól jöttek magyarok. Azoknak sem volt semmijük. Abból a kevésből, ami nekünk volt, szinte semmi nem maradt. Így történt, ez volt. Elmúlt. Alles vorbei!” (Balogh Robert)

Svábok, bukovinai székelyek, felvidéki magyarok ünnepeit látjuk, melyeket megzavar a rettegés és a félelem, a folytonos ki- és beköltözés parancsa, az otthonok és a szülőföld kényszerű elhagyása. „Elmúlik. Ezt a mondatot ismételgettem mostanában. Készen kaptam még Ómamától, nem én szenvedtem meg érte. Minden elmúlik. Öröm, bánat, nagyöröm, nagybánat. Meg kell tanulni elfogadni.” (Balogh Robert)

Közreműködnek
Molnár Piroska, Tóth Ildikó, Chován Gábor, Rada Bálint színművész
Appelshoffer János, Béres Anikó, Juhász Zoltán, Maros Anna, Rémi Tünde, Végső Miklós
táncművész
Bihari János Táncegyüttes (vezetői: Mikóczy Anita, Lengyel Szabolcs)

Alkotók



Jelentkezés a Svábházban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése