Kedden négykor

Solymáron szokásos praktika volt fiatal párok összeboronálása, a „kupüny”. Ilyenkor a szülők összedugták a fejüket, és megbeszélték, ki mennyi földet, jószágot és pénzt hoz a házasságba. Az ifjú pár érzelmeiről szó sem esett, meg se kérdezték őket.

- Majd egymáshoz szoknak, összerázódnak - szólt a verdikt.

- Velünk is így történt, bennünket sem kérdeztek, mégis megvagyunk - mondták az öregek.

Róza éppen betöltötte a 18. évét, és módos szülei Mocit, a tehetős parasztfiút szemelték ki neki. A szombati írásos bálra a fiú meg is hívta Rózát. A lány az illendőség kedvéért a nyitótáncot ezzel a  nyakigláb, siheder képű, kicsit mamlasz Mocival táncolta, egyébként Ferit várta. Az est folyamán a táncparkett szélén ülő, a frigyet kiagyaló két kerítőnő többször is küldte Mocit, hogy kérje fel újra a lányt, de ez valahogy sose sikerült neki. Amikor a fiú a lányok felé indult a barátnői figyelmeztették.

- Jön, gugolj le! – és szoknyájuk mögé rejtették - Mi a bajod vele? Az egyik leggazdagabb parasztfiú a faluban. Úgy élhetnél, wie á Gräfin, mint egy grófnő.

- Istállószaga van, mulya, és táncolni sem tud, úgy ugra-bugrál, mint egy bakkecske.

- Most viszont jön az olajszagú! – szóltak Rózának a lányok.  Azonnal tudta, hogy a gépszerelő Feriről van szó. Felegyenesedett, megigazította a rakottszoknyáját, és széles mosollyal fogadta a jóképű, barnabőrű fiatalembert.

A tánc végén a fiú visszakísérte Rózát a lányokhoz.

- Na, a Ferinek milyen szaga van? – csipkelődtek a lányok.

- Mint a Kölnisch Wassernak – válaszolta szerelmes tekintettel Róza.

Szegény Mocinak nem volt esélye. Róza és Feri ezen a bálon elszakíthatatlanok voltak.

Róza nagy dilemmában volt. Tudta, hogy jövő vasárnap megkérik a kezét. Egy porcikája sem kívánta ezt a házasságot. Merész ötlettel ezt súgta a bál végén Feri fülébe:

- Kedden szép ruhában menj dolgozni, és a négyes vonattal gyere haza, a Rodhausnál (tanácsháza) várlak.

- Mi volt a bálban? – érdeklődött Róza apja, ahogy hazaértek.

- Mindenki táncolt, énekeltünk, semmi különös – válaszolta Róza.

- Koanix ausekiveindliche? I hob ollez kszéng. Semmi különös? Mindent láttam. Megtiltjuk, hogy ezzel a gépes munkással járj! – pörölt az anyja.

A következő vasárnap Rózáék ünnepi díszbe öltöztek. Méltóképpen akarták fogadni a kérőt és szüleit. A fédri Stummba, a tiszta szobába invitálták őket. Volt az asztalon Poherei, Wein, Himbeersoft und Kirschlikör, sütemény, bor, málnaszörp és cseresznyelikör. Moci apja megköszörülte a torkát, és ünnepélyesen megkérte fia számára Róza kezét.

- I stimm zu, beleegyezem – mondta széles mosollyal az öreg Strack.

Kíváncsian néztek a lányra, mondjon ő is valamit! Róza minden bátorságát összeszedve megszólalt:

- I pin sche verheired! Én már házas vagyok! Gárdai Ferencné a nevem, kedden négykor összeházasodtunk Ferivel.

A döbbent csendet anyja ordítása szakította meg:

- Woooozzz? Szau á Schaund! Micsodaaaaa? Ilyen szégyent!

- Te Schlog trifft mich, gutaütést kapok – bömbölte az apja. – Soha többé ne lássalak, takarodj a házamból! – és az ajtó felé mutatott.

Róza az apjára nézett, kifordult a szobából és csendben becsukta az ajtót. Kifelé menet a kiskertnél megállt egy pillanatra. Szedett egy csokrot az éppen nyíló tűzpiros pünkösdirózsából, hogy mégse üres kézzel hagyja el végleg a szülői házat.

Róza néni és Feri bácsi 60 évig éltek boldog házasságban.