2020. április 1., szerda

Lustspiel


Az első solymári sváb nyelvű népi komédia

„Meglepően nagy érdeklődés mellett, nagy sikerrel adták elő 2012. június 24- én vasárnap délután a "Lustspiel" című komédiajátékot a Heimatverein-Falukör Egyesület keblein létrejött amatőr színtársulat tagjai. A közel 40 fős csapat Hartmann Hellebrandt Hilda vezetésével két darabot mutatott be, melyek a paraszti élet Solymáron és környékén is ismert anekdotáit vették alapul. A két színdarab érdekessége, hogy teljes egészében sváb nyelven hangzott el.“ – írta ifj. Milbich Tamás

Alább link megnyitásával megtekinthető
https://www.youtube.com/watch?v=GGENg1Ji2-0&t=12s


2020. március 31., kedd

Egy fülbemászó dallam és egy családi recept



Wouchentog-Lied - Wochentag Lied – A hét napjai ének





Reggel óta a „Wouchentog” dalt dúdolom, és irígykedem!  Nagyanyáinkra gondolok, akik nem törték naphosszatt a fejüket, hogy mit főzzenek? Woz szüri kauchen? Ugyanis a hét minden napjára megvolt az aznapi étel. Így az egész család tudta, mire számíthat, ahogy a dalban a solymáriak megénekelték.


Hétfőn a vasárnapi maradékokat ették. Kedden savanyúkáposzta volt, persze hús nélkül, esetleg zsemlegombóccal. A szerda piaci nap: a solymáriak zöldséget, gyümölcsöt vittek a piacra eladni. Ott vettek egy kiflit, és azt gyümölccsel megették. Csütörtökön a kertben megtermett zöldségből szezonális főzeléket főztek, és ahhoz egy kis húst sütöttek. Ez volt a hétközi „húsnap”. Pénteken böjtöltek: a zöldségekben gazdag kiadós leveshez diós-, mákos-, káposztás- vagy grízestésztát, buktát, császármorzsát, rétest sütöttek. Szombaton is dolgoztak, és - ahogy a dal is mondja – ez volt a fizetésnap. Régen hetente kaptak az emberek fizetést, az étkezés ennek ellenére nem volt különb a többinél, leves és főzelék került az asztalra.

A vasárnapot pihenéssel töltötték, „megtisztelték”. Legszebb ruhájukban igyekeztek a nagymisére. A férfiak a mise után egy fröccsre összegyűltek a közeli kocsmákban, az asszonyok hazasiettek, hogy befejezzék a vasárnapi ebédet.  Mire delet ütött az óra, mindenki asztalnál ült. A húsleveshez grízgaluska vagy házi cérnametélt, zöldség és cupákos marhahús dukált. Második fogásként a leveshúst paradicsomszósszal ették, majd következett a sülthús vagy a rántott szelet krumplival, savanyúsággal, olykor kompóttal.



Hétfőn sokan manapság is a vasárnapi maradékokat eszik. A keddi savanyúkáposztához mellékelek egy ősi családi knödli receptet.





Hozzávalók

·       5 zsemle (Jókenyér-féle másnapos tejes zsemle), 10 gombóc lesz belőle

·       2 egész tojás

·       10 dkg vaj

·       2 fej hagyma

·       2 dl tej

·       1 ev. majoranna

·       1 csomag petrezselyem

·       só, bors, frissen reszelt szerecsendió



Elkészítése

A száraz zsemléket kockákra vágjuk. A  vaj felét megolvasztjuk, és a kockára vágott hagymát a vajban üvegesre pirítjuk. A zsemlét, a hagymát, a maradék vajat, a két tojást és a 2 dl langyos tejet összedolgozzuk. A tészta állaga ne legyen folyékony, ezért a tejjel csínján bánjunk. Ha túl híg lenne, adjunk hozzá kis lisztet.

Legvégén jön a majoranna, az apróra vágott petrezselyem, a só, a bors és a szerecsendió. Kézzel jól összegyúrjuk.

Vizes kézzel őszibarack méretű gombócokat formálunk, és kanállal a lobogó sós vízbe óvatosan belecsúsztatjuk. Miután minden gombóc a fazékban van, vegyük vissza a lángot, hogy ne forrjon. 15-20 perc után a gombócok feljönnek a víz felszínére. Ekkor kivesszük és hőálló tálba tesszük.



Nálunk tilos volt ételt kidobni. Ezért a megmaradt gombócokat másnap felszeleteltük, vajon megpirítottuk, és friss zöldsalátával tálaltuk.

  

Az alábbi ének Kelemen Istvánné, Gréti néni könyvének 250. oldalán található. 


Nem volt itthon zsemle és petrezselyem, ezért teljes kiörlésű toaszt kenyeret pirítottam, kockára vágtam és a recept szerint elkészítettem. Új neve, "karanténos-knödli" lett.




 


2020. március 27., péntek

Zengjen az ének!



A gyerek színjátszók, azaz a KisKompanei tagjai a nyári táborban minden nap énekelnek egy órát. Solymári népdalokból, hála Kelemen Istvánné Hansághy Margit (Gréti néni) zenepedagógusnak, hatalmas választék van. Ezen kívül magyar népdalokat is énekelünk. Nap mint nap megéljük, hogy mennyire felszabadultan és szívesen énekelnek a gyerekek. A kreatív feladatokat különösen szeretik: ugyanazt a dalt reppelve, szegedi tájszólásban, cigány ritmusban vagy az operákhoz hasonló énektechnikával adják elő. Bátran használják a dobokat, csengettyűket, csörgőket, élvezik a közös zenélést, nevet és csillog a szemük.

Majd amikor kamaszodnak, elmúlik a lelkesedés, jönnek a kifogások: nincs hallásom, kappan hangom van, hamisan énekelek, nincs ritmusérzékem – mondják, és elhal a dal.

Amikor Gréti néni fiatal pedagógusként 1941-ben Solymárra érkezett, felfigyelt a számára eddig ismeretlen tájszólásra, a sváb nyelvre. Akkori osztályaiba népviseletben jártak a kislányok. Zengő énekhangjuk elbűvölte a tanárnőt. A dalokat, amelyeket nagyszüleiktől, szüleiktől örököltek, emlékezetből, teljes szívvel és tisztán énekelték. Mivel az éneklés része volt napjaiknak, így fiatalon, hallás után tanulták meg őket. Énekeltek toll- és kukoricafosztáskor, szövéskor, varráskor, a bálokon és a vasár- és ünnepnapi délutáni utcai séták alkalmával is.

1994-ben jelent meg Gréti néni „Egy német nemzetiségi falu, Solymár zenei kincsei“ című népdalgyűjteménye. Ennek a megközelítően 400 dalt tartalmazó könyvnek az előszavában a következőket írja: „boldog vagyok, hogy sikerült a solymári emberek értékes kulturális örökségét, a dalkincsüket megőrizni“.

Néhány hónapja meglátogattam a 90 éves Rici nénit. Nehezen mozog, fáj a lába, de az emlékezete tökéletes. Bölcs mondatai dolgos életének esszenciái. Nemigen köti le már semmi. Tévét, rádiót nem néz, nem hallgat. Olvasni se tud, mert fáj a szeme, telefonálni meg nem szeret. Nap közben tesz-vesz, elmegy az idő. De jön az este!
- Mit tetszik este csinálni? – érdeklődöm. Énekelek! - hallom a határozott választ.
- Mit csinál? – nem akarok hinni a fülemnek. Megismétli.
- Énekelek. Négy órakor beülök az ágyba, és nyolcig énekelek. Ha szomorú vagyok, elmúlik a bánatom, ha jó a kedvem, néhány óra elteltével még jobb lesz.
- Mit énekel? - érdeklődöm.
- Solymári sváb dalokat. Még nem számoltam meg, de kétszáz éneket biztosan tudok fejből – mondja, és büszkén rám mosolyog.

A Rici nénitől hazafelé vezető úton elgondolkoztam, hogy milyen szerencsések vagyunk mi, solymáriak, mennyi szép, helyi gyűjtésű dalunk van! És a magyar népdalkincs is milyen gazdag! Azon is eltöprengtem, hogyha nekem kellene az időt múlatni, hány éneket tudnék fejből? Sváb énekből talán tizet? Magyar népdalból huszat? Bár a nyári tábor résztvevői már kamaszodnak, mégis elhatároztam, hogy a várható fanyalgások ellenére idén is lesz a táborban daloskönyv. Minden nap fogunk énekelni! Minden nap meg fogunk tanulni egy új dalt, mert soha nem lehet tudni…