2016. április 19., kedd

A célegyenesben

Hűséges blogolvasóinktól elnézést kérek, hogy néhány hétig nem hallottak felőlünk. Ahogy ezt mondani szokás, "elsodortak az események".

Aki költözött már házba, azt tudja mennyi munkával járt amíg minden ablakot megpucoltunk és minden függönyt felraktunk. Amíg minden bútort a helyére tettünk, a szekrényeket bepakoltuk, minden egyes tányért, poharat, fazekat és egyéb konyhai eszközt elmostunk.

 








Külön kihívást a régi sváb ágyak elrendezése jelentett. Az ágyakat egymás mögé állították. Az ágyakba kerülő "Stroh-zsákot" nem kukoricacsuhéval, - ahogy ez Solymáron szokás volt - hanem szalmával töltöttük meg. Először nagyon laposnak bizonyultak, majd ezen az asztalosok úgy segítettek, hogy megemelték az ágy keresztléceit. Most már mindenki megelégedésére magasra kerültek a zsákok. Az ágyneműt kikeményítettük, a párnákat úgy helyeztük el, hogy azok csipkebetétei láthatóak legyenek. A dunyhában a tollakat jól fel kellett rázni, félbehajtani és a két szélén a csücsköket szakszerűen felállítani. Több órás munka!



Az ablakokra felkerültek a függönyök.

Az előkert növényeit és a konyhakert palántáit is beültettük.








A 3. osztály felásta és bevetette a konyhakertet.




























Közben folyamatosan takarítottunk, port töröltünk és felmostunk, mert jöttek-mentek a szakemberek.



Itt fúrtak még, ott szerelték a világítást és a riasztót, amott az asztalosok szögelték a szegélyléceket. Mindenütt folyt a munka, dolgoztak kint az udvaron és bent a házban.

Végre elkészültünk, kérem lépjenek be!
















                                              
                               Köszönet a sok segítőnek!


          Meghívó


Solymár Nagyközség Önkormányzata szeretettel meghívja 2016. április 24.-én vasárnap, 18 órakor a solymári svábok kitelepítésének 70. évfordulója alkalmából helyreállított sváb parasztház avatási ünnepségére.

Április 27. 28. 29.-én szerdán, csütörtökön és pénteken 14 és 18 órakor induló csoportokban nyílt nap lesz a solymári parasztházban. Ezeken a napokon vezetéssel megtekinthető  községünk legújabb közösségi "szín-tere", a solymári sváb parasztház, a Bauernhaus.