A Heimathaus jelentősége


A solymári sváb nemzetiség évtizedek óta álmodik saját tájházról.

Solymár Önkormányzata 2009-ben életre hívta az Értékvédelmi Munkacsoportot. Ennek oka az volt, hogy az akkor még meglévő alig néhány eredeti parasztház közül a legszebb és legjobb állapotban lévőt a József Attila utca 52-ben lebontották (helyén most egy mediterrán ház áll). Azóta a jellegzetes sváb parasztházak helyi védelem alatt állnak, és csak a település építészeti örökségének helyi védelméről szóló rendeletében rögzített szigorú szabályok betartásával alakíthatók át (Lásd „Solymár nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2012. (VI. 26.) a település építészeti örökségének helyi védelméről szóló rendelete”).
2009-ben felvették a „védett értékek jegyzékébe” a Dózsa György utca 6. szám alatti, 409-es helyrajzi számon jegyzett, Székely Mátyás tulajdonában lévő, 1937-ben épült hagyományos sváb parasztházat. A házat 2013-ban, a tulajdonos halála után az örökösök nem kívánták megtartani. 2014. júniusában a dr.Szente Kálmán polgármester vezette Képviselőtestület úgy döntött, hogy meg kell venni a nagyrészt eredeti állapotban lévő házat azzal a céllal, hogy tájházként működhessen.
A ház megvételével az Önkormányzat a következő célokat kívánja megvalósítani:
  • a sváb nemzetiség által háromszáz év alatt kialakított tipikus lakóház megtartása
  • a jellegzetes utcakép megőrzése
  • egy sváb parasztház, udvar és gazdasági épületek bemutatása
  • idegenforgalmi látványosság létrehozása
  • új közösségi tér kialakítása
A tájháznak jelentős szerepe lehet a solymári svábság életében. Helyet kaphatnak benne a különféle egyesületek és alapítványok. Korabeli bútorokkal berendezett állandó kiállítóterében egyéni látogatókat és csoportokat, iskolai osztályokat fogadhat. Kulturális rendezvények szervezésére, szabadtéri programok megrendezésére a ház központi fekvése miatt kiválóan alkalmas lehet.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése