2019. december 9., hétfő

Manóképzés a Svábházban

A második adventi hétvégén a Művelődési ház, a Helytörténeti Gyűjtemény 
és a Svábház megtelt tettrekész, vidám kisgyerekekkel. Az egyik helyszínen 
kézműves foglalkozás volt, a Gyűjteményben különféle teakeverékeket állítottak 
össze, a Svábházban meg adventi sütik készültek.

Szombaton a kis cukrászjelöltek köténnyel és tiszta kézzel léphettek 
be a sütiműhelybe. Három asztalnál háromféle süteményt készíthettek.

A Svábházban napok óta folytak az előkészületek.
A fenyőfa, a kisvirág és a csillagocska alakú linzerekből mintegy 
400 darabot elősütöttünk, amit a gyerekek az első asztalnál 
lekvárral összeragasztottak, majd cukormázzal megkenték a tetejét, 
és különféle díszekkel díszítették.

A második asztalnál gesztenyés golyót formáltak, és csokimázba 
mártogatták. 

A harmadik helyen csokigolyót készítettek, ezeket kókuszreszelékbe, 
kakaóba, vagy kristálycukorba hempergették.

Az elkészített édességet egy-egy tányéron vitték azokhoz a nagyobb 
gyerekekhez, akik ízlésesen becsomagolták. 

Hogy mennyire élvezték a gyerekek a sütést? Beszéljenek erről Barcsik Géza fotói.

Köszönet az összes segítőnek, akik ezt az új programot felkarolták. 



Betlehem a Svábházban
 
 Tettre készen gyülekeznek a gyerekek


 Lekvárra és díszítésre várnak a linzerek

 Pétervári Irén a Sütőklubból bemutatót tart
Minőségi munka nagy odafigyeléssel
 
Az első eredmények
Működik a manufaktúra
 

 Tuschek Hilda a Sütőklubból 
vezette a gesztenyegolyók
készítését 
 Hartmann Hellebrandt Hildánál 
csokigolyókat lehetett készíteni




A süteményeket a "manólányok" csomagolták be,
balról Kovács Kata, Villand Villő és Villand Dóri

 
 Akik a Manóképzőt végigjárták, 
értékes jutalmat nyerhettek a tombolán

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése