Idén is táboroztak a sváb színjátszó gyerekek

A Kompanei színjátszó csoportban nagy súlyt fektetünk az utánpótlás nevelésére, ezért idén harmadszorra is megszerveztük a Nyári Színjátszó Tábort.

A tematika összeállításakor az volt a célunk, hogy legyen személyiség- és kreativitásfejlesztés, javuljon a kommunikáció és a beszédtechnika, tanuljanak meg improvizálni, fejlődjenek az ének-, a mozgás- és a színpadi alapismeretek. Ezen felül - szinte spontán módon - szokjanak hozzá, hogy szituációtól függően hol németül, hol svábul, hol meg magyarul beszélünk.

A szerepjátékokban a gyerekek általában ösztönösen jól használják a díszleteket, a játékteret, a jelmezeket és a zene jelrendszerét. Ezért olyan körülményeket teremtettünk, hogy szabadon nyúlhassanak bármelyik eszközhöz.

A táborra összeállított német, magyar és sváb népdalokat Kertész Márti tanította meg a gyerekeknek, gitárral kísérve őket. A táborozók az előző években is kiválasztottak egy kedvenc éneket. Tavaly a „Neulich woa Feier” című sváb nóta volt a legsikeresebb, idén Nemes Nagy  Ágnes „Tavaszi felhők” című megzenésített dala a „Bodzavirág dal” lett a sláger.

Minden délután kreatív foglalkozás volt Győrffy Mariannal: grafikai tervet készítettünk a kompanei pólóhoz és be is festettük. Növényekből szőnyeget szőttünk, népi hangszereket faragtunk.

Ezt követte a „hangszerparádé”. Tapasztalt zenetanárok, profi zenészek mutatták be a hangszerüket, így megismertük a klarinétot, a hegedűt, a hárfát és a harmonikát. Tavaly néhány gyerek e meghatározó tábori élmény alapján választott hangszert. Ez az idén sem maradt el: „én szeptembertől hegedülni szeretnék!” - mondta egy kislány. „Én hárfázni!” – mondta egy másik.

Pétervári Irénnek hála, finom és egészséges ételeket ettünk. Minden nap volt háromfajta friss saláta, leves, főétel és desszert. A gyerekek is besegítettek a konyhai munkába, szedték a konyhakerti zöldségeket. Nem hiába: az utolsó napon már nem fordult olyan elő, hogy valaki petrezselyem helyett sárgarépa zöldjét hozta volna.

Egy ilyen intenzív, egész napos forgatagban szükség van a pihenésre, a csendre. Ezért minden ebéd után szigorú csendrendelet volt érvényben.

A Kompanei tábor utolsó napján - eddigi szokásunkhoz híven - a gyerekek az udvaron felállított sátrakban alhattak - volna, ha nem tör ki a vihar, és nem áznak be a sátrak. Rosszat sejtve még este kiürítettük az interaktív szobát. Az éjszaka közepén azután Tuschek Hildával mentettük a menthetőt. Mire végre mindenki a házba jutott, és száraz ruhára váltva nyugovóra térhetett, már hajnalodott.

Tuschek Hilda a Viber-csoportba minderről ezt írja: „tegnap éjjel ez a maroknyi gyerek jelesre vizsgázott csapatépítésből. Nagyon jó volt látni, ahogy mindegyik segített a másiknak.”

Kívánhatunk-e ennél többet?