2016. június 7., kedd

Kneipp-kúra, színdarabok és Heimannék



A Svábház megnyitása óta a délelőtti órákban a solymári Általános Iskola diákjai, az óvodások és a Waldorf Iskolába járó gyerekek birtokba vették a házat. A solymári iskola 1. 2. 3. 4. és 5. osztályai eljöttek, hogy megismerjék a ház történetét, felfedezzenek egy-egy érdekes használati tárgyat, meghallgassanak néhány solymári anekdotát. A beszélgetés nyelve hol német, hol magyar volt.

A 3. c. osztálynak erős kötődése van a házhoz. Már a kertrendezéskor ez az osztály felásta és bevetette a konyhakertet répával, hagymával, borsóval, petrezselyemmel és mangolddal. A  múlt héten learathatták munkájuk gyümölcsét: a zsíros kenyér mellé a hagyma a kertből került az asztalra. Ritkán látni olyat, hogy gyerekek ilyen jóízűen eszik a zsíros kenyeret hagymával! 

Az óvodások is megcsodálták a konyhakertet. Felismerték a szőlőt, a hagymát, a petrezselymet, a rozmaringot. Még azt is tudták, hogy mire használták a svábok ezt a növényt.

A kert kialakításakor nem is gondoltuk, hogy a kavicságy - vízelvezető feladatán túl - amolyan Kneipp-féle talpmasszázsnak is használható lesz. Minden gyerek nagy élvezettel
jár mezítláb az apró, meleg kavicsokon.



 

Az óvodásoknak sem kellett kétszer mondanunk, hogy levehetik a cipőjüket és mezítláb sétálhatnak.



A Waldorf Iskola diákjai a színpadot vették birtokba. Nemcsak a színpadon próbáltak, hanem egy-egy angol és német órát is a kertben tartottak. A 3. osztály az ótestamentumi József és testvérei történetet mutatta be a szülőknek és a solymári Általános Iskola harmadikosainak. A 4. osztály a Kalevalából mutatott be egy részletet.




A "Mutter und Kind", vagyis a "baba-mama" csoporthoz újabb két édesanya csatlakozott. Most már négy anyuka ringatja sváb bölcsődallal gyermekét. 

Májustól a Képnézegető csoport a Svábházban tartja képfelismerő délutánjait. A szervezők kérik az érdeklődő solymáriakat, hogy a következő időpontokban jöjjenek a Svábházba: június 29. augusztus 31. szeptember 28. október 26. és november 30., szerdai napokon, 16-18 óráig.

Kondor Katalin vezette új beszélgetős műsor, "Arcok és harcok" címmel indult június 3.-án pénteken. Az est vendége a solymári Heimann házaspár volt. Tartalmas, jó beszélgetést hallhattunk családról, az egyén felelősségéről, az előrelátás és a tervezés fontosságáról, lokálpatriotizmusról és közben jóféle Heimann-borokat kóstoltunk.



 

Többen jelezték, hogy szeretnének kötetlenül svábul beszélgetni és solymári, sváb énekeket tanulni. "Sing-sang Weiber" lett a nevük és kéthetente a Svábházban találkoznak, már nyolcan vannak! Aki szeretne hozzájuk csatlakozni, az június 14.-én kedden 19 órakor látogasson el a házba. 

Nemzetiségi Hírek!

A Német Nemzetiségi Önkormányzat és a Svábház közösen ünnepli június 12.-én a "Betelepülés napját". Alábbi plakát tájékoztat a részletekről.



A Kompanei sváb nyelvű amatőr színtársulat június 19.-én vasárnap 17 órakor a budaörsi Jókai Mór Művelődési Központban bemutatja a Rosmarin című színdarabot. Szeretettel várjuk az érdeklődőket!






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése