A Kompanei
színjátszó csoportban nagy súlyt fektetünk az utánpótlás nevelésére, ezért idén
harmadszorra is megszerveztük a Nyári Színjátszó Tábort.
A tematika
összeállításakor az volt a célunk, hogy legyen személyiség- és kreativitásfejlesztés,
javuljon a kommunikáció és a beszédtechnika, tanuljanak meg improvizálni, fejlődjenek
az ének-, a mozgás- és a színpadi alapismeretek. Ezen felül - szinte spontán
módon - szokjanak hozzá, hogy szituációtól függően hol németül, hol svábul, hol
meg magyarul beszélünk.
A
szerepjátékokban a gyerekek általában ösztönösen jól használják a díszleteket,
a játékteret, a jelmezeket és a zene jelrendszerét. Ezért olyan körülményeket
teremtettünk, hogy szabadon nyúlhassanak bármelyik eszközhöz.
A táborra
összeállított német, magyar és sváb népdalokat Kertész Márti tanította meg a
gyerekeknek, gitárral kísérve őket. A táborozók az előző években is kiválasztottak
egy kedvenc éneket. Tavaly a „Neulich woa Feier” című sváb nóta volt a legsikeresebb,
idén Nemes Nagy Ágnes „Tavaszi felhők”
című megzenésített dala a „Bodzavirág dal” lett a sláger.
Minden
délután kreatív foglalkozás volt Győrffy Mariannal: grafikai tervet
készítettünk a kompanei pólóhoz és be is festettük. Növényekből szőnyeget szőttünk,
népi hangszereket faragtunk.
Ezt követte
a „hangszerparádé”. Tapasztalt zenetanárok, profi zenészek mutatták be a hangszerüket,
így megismertük a klarinétot, a hegedűt, a hárfát és a harmonikát. Tavaly néhány
gyerek e meghatározó tábori élmény alapján választott hangszert. Ez az idén sem
maradt el: „én szeptembertől hegedülni szeretnék!” - mondta egy kislány. „Én
hárfázni!” – mondta egy másik.
Pétervári
Irénnek hála, finom és egészséges ételeket ettünk. Minden nap volt háromfajta friss
saláta, leves, főétel és desszert. A gyerekek is besegítettek a konyhai
munkába, szedték a konyhakerti zöldségeket. Nem hiába: az utolsó napon már nem
fordult olyan elő, hogy valaki petrezselyem helyett sárgarépa zöldjét hozta
volna.
Egy ilyen
intenzív, egész napos forgatagban szükség van a pihenésre, a csendre. Ezért
minden ebéd után szigorú csendrendelet volt érvényben.
A Kompanei
tábor utolsó napján - eddigi szokásunkhoz híven - a gyerekek az udvaron
felállított sátrakban alhattak - volna, ha nem tör ki a vihar, és nem áznak be a
sátrak. Rosszat sejtve még este kiürítettük az interaktív szobát. Az éjszaka
közepén azután Tuschek Hildával mentettük a menthetőt. Mire végre mindenki a
házba jutott, és száraz ruhára váltva nyugovóra térhetett, már hajnalodott.
Tuschek
Hilda a Viber-csoportba minderről ezt írja: „tegnap éjjel ez a maroknyi gyerek
jelesre vizsgázott csapatépítésből. Nagyon jó volt látni, ahogy mindegyik
segített a másiknak.”
Kívánhatunk-e
ennél többet?
